Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis házimanó lány, úgy hívták Zsálya. Egészen aprócska volt. Bár hogy pontosan mennyire, azt igazán nehéz lenne megmondani, mert mindig pont annyira volt kicsi, amennyire a helyzet megkívánta. Néha annyira, mint a 4/40-es facsavar, ami a fürdőszobapolcot tartotta a falnak feszülve, máskor meg annyira, mint a teáskanál, ami eltűnt a konyhapult és a hűtőszekrény közötti résben, és már soha, de soha nem fog előkerülni, hacsak a lakók ki nem költöznek, és nem cipelnek magukkal minden mozdíthatót. Azonban Zsálya még véletlenül sem volt nagyobb, mint egy közepesen nagy vitorlavirág, és egytelen-egyszer sem volt kisebb, mint egy átlagosan kicsi gombostűfej.
Zsálya a nagyvárosban lakott. A felüljáró, a vasút, és egy kertvárosszéli utcácska által határolt zsebkendőnyi, zöld és barna gizgazzal borított, elvadult területen. Pontosabban a zöld és barna gizgazzal elborított miniatűr vadon helyén felépített böhöm nagy társasház második emeletén, egy egy szobás garzon lakásban. Vidéki manó létére miért éppen ott? Zsálya azt mondta erre egyszer, hogy azért, mert ott volt rá a legnagyobb szükség. Soha nem ismerte volna be, noha mindenki tudta, hogy igazából csak.
Csak mert éppen arra fújta egy kósza szél.
Zsálya a nagyvárosban lakott. A felüljáró, a vasút, és egy kertvárosszéli utcácska által határolt zsebkendőnyi, zöld és barna gizgazzal borított, elvadult területen. Pontosabban a zöld és barna gizgazzal elborított miniatűr vadon helyén felépített böhöm nagy társasház második emeletén, egy egy szobás garzon lakásban. Vidéki manó létére miért éppen ott? Zsálya azt mondta erre egyszer, hogy azért, mert ott volt rá a legnagyobb szükség. Soha nem ismerte volna be, noha mindenki tudta, hogy igazából csak.
Csak mert éppen arra fújta egy kósza szél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése